Mi is az Agility, mint kutyás versenysport?
Egy izgalmas Életforma
A társ megértése Minthogy ebben a partneri viszonyban a beszéd egyszerűen alkalmatlan kommunikációs eszköznek bizonyul, az embernek az a feladata, hogy a kutya lehetőségeihez igazodó üzenetközvetítő ”eszközt” találjon. A kutya akkor érzi jól magát, ha a maga fajtájához tartozók között az őt megillető helyet foglalja el. A dicséret, az örömben való részt vállalás, valamint az elismerés motiválja a kutyát. Magától értetődő hogy ezen az úton mindenkinek számolnia kell kudarcokkal is. Törekedjünk rá, hogy ne okoljuk ezekért egyedül a kutyát. Mindig figyeljük a reakcióit, és keressük a kutya számára legalkalmasabb tanítási módot. A közös edzéseket lazán, kötetlenül végezzük. Szavak segítségével aligha megyünk túl sokra kutyánk tanításánál. Próbáljunk hát a kutya nyelvén beszélni, hassunk az ösztöneire, ugyanakkor segítsük őt, és vezessük rá a kívánt magatartásra, majd ismerjük el ügyességét. Az agility tanításában apró lépésekben haladunk előre, a játékból kiindulva előbb egészen egyszerű, később bonyolultabb feladatokat végezetül pedig összetett sporttevékenységet végeztetünk az edzések során. Nagyon fontos azonban, hogy a kutyánknak semmi oka nem lehet rá, hogy kételkedjen önmagában, vagy megkérdőjelezze a felvezetője döntését. A tisztes helytállás egyik alapvető pillére a magabiztosság magunkban és a kutyánkban, aki ugyanis már a rajthoz kételkedve érkezik, az nem jól készült fel az edzések során.
Hogyan tudjuk elkezdeni az agility-t?
És milyen egy agility verseny?
|